Atlasz I.

nagykövetség
Észak-Afrika
2020

A tervezési helyszín a város egy történelmileg is jelentőséggel bíró részén található. Itt túlnyomó részt az arab kultúra érvényesül a maga játékos tér- és tömegképzésével, homlokzati díszes gesztusaival.

A telket két párhuzamos utca fogja közre, ahol a két utcafront között 10 méteres a szintkülönbség. Ez jó lehetőséget adott arra, hogy a kiszolgáló funkciókat a terepszint alatt, míg a fő funkciókat kiemelten, a díszes kertre és a panorámára reagálva tudjuk elhelyezni.

A helyi építészeti gesztusok rendkívül inspirálóak voltak számunkra, mint például a játékos, látszólag véletlenszerű alaprajzi szervezés és tömegalkotás, az átrium, mely a közösségi élet színtere. Az épület feltárásait, finom tömegvisszahúzással jelöltük ki, míg a nagy traktusmélységet átriummal kezeltük.

Az épület publikus szintjéhez egy reprezentatív kertet kapcsoltunk, mely alkalmas meditatív sétákra, ugyanakkor kiválóan tölti be a szabadtéri rendezvénytér szerepét. Ezen kívül a magas, sűrű zöld növényzet fátyolként véd a túlmelegedéstől és az erős napsugárzástól is.

 

felelős tervező:
Földes László

építész tervező:
Kovács Gábor

építész munkatársak:
Balogh Ákos
Béni Bernadett
Farkas Sára
Gál-Hevér Dominika
Kovács Rita Georgina
Kővári Csenge

belsőépítészet:
URBA
Lengyel Márton
Rakusz Liza Natasa 

tájépítészet:
GEUM Műterem
Lád Gergely

terv: 2020

hasznos alapterület: 2716 m2

látványterv: Gazdag Zoltán